Töltődjön fel a megújult Gyulai Várfürdőben!

Gyulai aquapalota

Debrecentől ma egy kicsit eltávozunk és egy másik alföldi gyöngyszemet, Gyulát és a Gyulai Várfürdőt mutatjuk be kedves látogatóinknak.
Gyula az alföldi települések közül is egyedülálló, hiszen Közép-Európa egyetlen síkvidéki várával rendelkezik, amelyet ilyenkor nyáron még érdemesebb felkeresni, mint máskor. A Várszínházban ugyanis esténként üdítő nyári színházi estéken vehetünk részt.
A Várfürdő is már az új oldaláról mutatkozik be idén, hiszen tavaly decemberben átadták a hatalmas fejlesztések eredményeként megújult Gyulai Élménykomplexumot, így Gyula városa is élményfürdővel gazdagodott. Az új élménymedencék mellett – melyek közül babamedencét, gyermek élménymedencét, új csúszdákat is élvezhetünk – , a szaunák, a masszázsszalonok vagy az éjszakai élményfürdő is feltöltődést nyújtó kínálattal várják a vendégeket. És ha ez még nem elég, akkor a vízibár lehetővé teszi, hogy akár a medencéből is élvezhessük a koktélok ízeit, miközben gyermekeink a gyermekmegőrző szolgáltatásaival kapcsolódhatnak ki. A Gyulai Várfürdő az új szolgáltatásai mellett meghagyta a gyógyvizes, termálvizes hagyományos szolgáltatásait is, így aki korábban gyógyulni jött Gyulára, az most is megteheti, a szakemberek továbbra is szeretettel várják őket.