Szállodaszövetség: sokkal több vendégre van szükség

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke szerint a hazai szállodák foglaltsága még mindig nem éri el a 2007-es szintet.

Niklai Ákos csütörtökön, a szövetség debreceni közgyűlésén kijelentette: nem elegendő az 50 százalékos foglaltság, “Magyarország érdekében sokkal több vendégre van szükség”.
Egy felmérés szerint a szobafoglalást tekintve Magyarország 25 európai ország közül a 9-10. helyen, az átlag szobaárakat tekintve pedig a 21-22. helyen áll – tette hozzá a szövetség elnöke.
Budapesten a foglalás egy százalékkal javult, így jelenleg 30 európai nagyváros közül a 10. helyen szerepel, a szobai átlagárakat tekintve azonban csak a 27. helyen, ami azt jelenti, hogy igen szerények a szállodai átlagárak a fővárosban – elemezte Niklai Ákos.
Beszámolt arról, hogy 2014-ben a belföldi vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt, ennek 25 százalékát Szép-kártyával fizették. Szövetségük – mint hozzátette – tiltakozott a költségvetési törvényben tervezett, a Szép-kártyák adótartamának növelése ellen.
Az elnök jogosnak nevezte a szállodák félelmét, ugyanis ez az adóemelés 10-20 százalékos keresletcsökkenést okozhat.
Niklai Ákos ugyanakkor az ágazat nevében örömét fejezte ki, hogy a kormányzat átgondolja, miként kívánja módosítani ezt az elképzelést.
Az MSZÉSZ elnöke a közgyűlésen részletesen elemezte miért romlott az ágazat jövedelmezősége, s ennek mik voltak már eddig, s még mik lehetnek a következményei.
Felsorolása szerint a szállodaiparban létszámleépítés volt, gyengébb (olcsóbb) munkaerőt alkalmaznak (például minimálbérért komoly beosztásban lévőket), s elmaradtak felújítások.
Komoly aggodalomra ad okot, hogy ezáltal a szolgáltatások minőségének romlása a versenyképesség visszaesését eredményezheti – jegyezte meg Niklai Ádám.
Ugyanakkor szorgalmazta, hogy tegyék kötelezővé a szálláshelyek Hotelstars harmonizált európai minősítő rendszerét. Mint megjegyezte: Magyarországon már 385 szálloda kapott Hotelstars csillagot, ez a hazai szálláshelyek 60 százaléka, ami nagymértékben növeli a vendégeknek a szállodák iránti bizalmát.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a cívisváros elkötelezett a turisztikai fejlesztésekben, az elmúlt két évben 20 milliárd forintot fordítottak elsősorban a nagyerdei övezet megújítására.
A régió turisztikai vonzerejének növelése érdekében a polgármester összefogást sürgetett az önkormányzatok és a turisztikai vállalkozások között.
Papp László szerint egy Debrecen, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Tokaj turisztikai együttműködés, összehangolt programkínálat akár több hetes, kelet-magyarországi tartózkodásra is ösztönözhetné a látogatókat.

Forrás: mti.hu