Debrecen és az egészségturizmus

egészségturizmus Debrecenben

Debrecen nem magas hegyeiről, vagy varázslatos környezetéről ismert, ám a városban kialakult egészségipar mégis lehetőségeket rejt magában.

Debrecenben a klasszikus iparágak, mint az egykori Dohánygyár, már csak árnyékai önmaguknak. A város, mint Magyarország második legnagyobb városa, és mint egyetemváros mégis vonzó lehet a befektetők szemében. Egy város azonban akkor indulhat igazán fejlődésnek, ha település világos stratégiával és vízióval rendelkezik.

Debrecen adottságai pedig kiválóak, hogy az egészségiparával befektetőket és turistákat csalogasson a városba.
Lássuk milyen adottságai vannak a településnek ezen a téren?

Első helyen kell kiemelni a Debreceni Orvosi Egyetemet. Ez nem csak képzést jelent, hanem magas szintű orvosi ellátást is, ami a külföldiek számára is vonzó lehet. nem mellékesen az egyetemen angol nyelvű képzés is zajlik, ami a világ felé is kinyitja és ismerté teszi Debrecent és a egyetemet is.

Második helyen én személy szerint a Debrecen környék gyógyfürdőket említeném meg, első helyen is a hajdúszoboszlói fürdőt, ami Európa-hírű. Kétségtelen, hogy a gyógyvizek évente több tízezer embert vonzanak Debrecenbe és környékére
A harmadik láb az egészségturizmus fejlesztésében a debreceni gyógyszergyár lehet. A ma a TEVA tulajdonában lévő gyógyszergyár nem egyszerűen gyártóközpont, hanem innovációs bázis is a gyógyszeripar területén.

Ez a három láb lehet az az alap, amelyre a debreceni egészségturizmus kiépülhet, ezt támogathatják a debreceni kulturális látnivalók, a Hortobágy közelsége, és nem mellékesen a debreceni repülőtér. Persze ahhoz hogy ezekből a lehetőségekből konkrét eredmények szülessenek még hosszú az út, de már az is fontos, hogy a lehetőség nyitva áll Debrecen előtt.

Kép forrása: egeszsegmagazin.com