Category: Utazás

A természet színe a Hortobágyon

hortobágy színei

Olyan sok szín létezik a természetben, hogy nehéz eldönteni, hol kezdjem. Vannak olyan nyilvánvaló színek, mint a fák zöldje, az ég kékje és a föld barna színe. De ott van a virágokban a szivárvány összes színe, sőt még azon túl is a mályvától a neonzöldig szinte minden szín, olyanok is amelyeknek nincs emberi neve. És…


Debrecen forgalmas utcáin is fontos a közlekedés jog ismerete!

debreceni utak

Debrecen az ország második legnagyobb városa, és éppen ezért igen forgalmasak az utcái is. Sajnos magas a balesetek száma is, éppen ezért érdemes tisztában lenni a közlekedés jog alapjaival! Amennyiben a járművezető gondatlanságból közúti balesetet, másnak vagy másoknak súlyos sérüléseket vagy halált okoz, ittasan ült volán mögé, közúti veszélyeztetést követ el, segítségnyújtást mulaszt el, vagy…


Kerékpárszállítás nehézségek nélkül

bicycle carrier

A kerékpárok szállítása sokszor megoldhatatlan feladat elé állítja azok tulajdonosait, és a legtöbb esetben egyszerűbb a kirándulás, túra helyszínén bérelni egy járművet, mint utánajárni annak, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben szállítani a kerékpárokat. Pedig ma már nagyon sokféle kerékpártartó létezik a piacon, a legtöbbjük elérhető áron, és nagyban megkönnyítik a kerékpárok egyszerű és biztonságos szállítását….


Játékok hosszú utakra

toys in the car

A nyári utazások ideje ugyan már lejárt, ennek ellenére ősszel is szép kirándulásokat tehetünk, akár úgy is, ha megtoldjuk a hétvégét egy-két nappal, és elutazunk a családdal egy-egy hosszú hétvégére. Az ősz gyönyörű színeivel elkápráztat minket, és kiadós sétákat tehetünk az erdőben vagy a hegyekben, feltöltődve ezzel a téli hideg hónapokra. Ha hosszabb útra indulunk,…


Bolgárok Debrecenben

Bulgária Burgasz városa

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa és mint ilyen igen sokszínű népességgel rendelkezik. Kevesen tudják, de Debrecenben szépszámú bolgár közösség is él, nagyjából 100 főre tehető azok száma, akik bevándorlás, házasság, vagy éppen a szülők révén kötődnek a bolgár kultúrához. Debrecen, mint egyetemváros régóta vonzza a más országból érkező diákokat is, akik gyakran szeretik meg városunkat…


VII. Gyulai Várfürdő Futás májusban

futás

Már most foglalja le szállását Gyulán, ha részt kíván venni az idén már hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Várfürdő Futáson és a Családi Kerékpáros Teljesítménytúrán. A rendezvény már csak azért is figyelemre méltó, mert megrendezése jótékony céllal történik. Az esemény szervezője az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület, mely a rendezvény bevételéből a mozgáskorlátozott gyermekek sportolási…


Nő az idősek utazási kedve

elder people

Nő az idősek utazási kedve, az 55 feletti korosztály tagjai Magyarországon is egyre nagyobb számban maradnak társadalmilag és gazdaságilag is aktívak – hívta fel a figyelmet a Magyar Turizmus (MT) Zrt. legfrissebb hírlevelében a szallas.hu internetes foglalási portál adataira hivatkozva. A szenior korosztály potenciális keresletet jelent egyebek között a folyamatosan növekvő eredményeket felmutató belföldi turisztikai…


Új természetfotós program indul útjára a Tisza-tónál

TiszaZoom címmel péntektől vasárnapig először rendez többnapos programot természetfotósoknak a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága – közölte a szervezet vezetője az MTI-vel. Molnár Anita elmondta: az akció célja a Tisza-tó természetfotós arculatának építése, erősítése, valamint a turisztikai szezon meghosszabbítása, a vendégforgalom élénkítése. A program házigazdái a vízi- és kerékpártúrázók, horgászok mellett ezúttal a…


Ősszel se hagyjuk otthon a napszemüveget!

sunglasses in autumn

Ugyan ősszel véget ér a nyaralószezon és kevesebbet is kirándulunk a természetben, ám ha mégis így tennénk, akkor ne felejtsük otthon a napszemüvegünket ebben az időszakban sem. Ősz elején a nap sugárzása még gyakorlatilag ugyanolyan erős, mint nyáron, így ahhoz, hogy szemünket védjük a káros UV sugárzástól, szükségünk van a napszemüvegre. Szerencsére a napszemüveg viselése…


Töltődjön fel a megújult Gyulai Várfürdőben!

Gyulai aquapalota

Debrecentől ma egy kicsit eltávozunk és egy másik alföldi gyöngyszemet, Gyulát és a Gyulai Várfürdőt mutatjuk be kedves látogatóinknak. Gyula az alföldi települések közül is egyedülálló, hiszen Közép-Európa egyetlen síkvidéki várával rendelkezik, amelyet ilyenkor nyáron még érdemesebb felkeresni, mint máskor. A Várszínházban ugyanis esténként üdítő nyári színházi estéken vehetünk részt. A Várfürdő is már az…